Az ASG Szerelvény Kft. Általános Szerződési Feltételei

1. Általános szerződési feltétel hatálya és feltételek
Az ASG Szerelvény Kft. összes magyarországi ajánlatára és értékesítésére az alábbiakban rögzítettek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő terméktől vagy szolgáltatástól, illetve a szerződő partnertől.
Jelen feltételek hatálya csak abban az esetben nem terjed ki az ASG Szerelvény Kft. által kötött szerződésekre, amennyiben az ASG Szerelvény Kft. ezt az adott szerződésben kifejezetten rögzíti.
A vevő a fentiekre tekintettel kijelenti, hogy a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján (jelenleg Ptk. 6:78 §) a jelen Általános Szerződési Feltételek nem tartalmaznak olyan előírásokat, amelyek a szokásos szerződési gyakorlattól, valamint a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen eltérnek. A vevő egyúttal kijelenti, hogy amennyiben a jelen Általános Szerződési Feltételek a felek között korábban alkalmazott szerződés valamely kikötésétől eltérnek, úgy arról az ASG Szerelvény Kft.-től külön írásban rögzített értesítést kapott, és az ilyen kikötést ellenvetés nélkül elfogadja.
A vevő általános beszállítói feltételei abban az esetben kötelező érvényűek az ASG Szerelvény Kft.-re, amennyiben azt az ASG Szerelvény Kft. írásban elfogadta. A vevő általános beszerzési feltételei vagy egyéb általános szerződési feltételei, valamint a jelen ÁSZF vevő általi bármely egyoldalú módosításai kizárásra kerülnek.
A jelen Általános Szerződési Feltételek és a felek között létrejött jogviszony egyedi feltételeit rögzítő írásos megállapodás, szerződés együttesen képezik a felek között az értékesített áru vagy szolgáltatás tárgya tekintetében létrejött teljes megállapodást. Amennyiben az egyedi írásos megállapodás, szerződés és a jelen Általános Szerződési Feltételek között tartalmi ellentmondás merül fel, úgy az adott megállapodás, szerződés rendelkezései élveznek elsőbbséget. Az egyedi írásos megállapodásban, szerződésben nem rendezett kérdések tekintetében az Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezések az irányadóak.
A vevő kijelenti, hogy az ASG Szerelvény Kft. az egyedi írásos megállapodás, szerződés megkötése előtt lehetővé tette számára a jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmának megismerését, és az Általános Szerződési Feltételeket kifejezetten elfogadja. A vevő egyben elfogadja, hogy az Általános Szerződési Feltételeket nem tartja tisztességtelennek, mert az a vevő szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértése nélkül rögzíti, és nem hozza az ügyfelet egyoldalúan, ill. indokolatlanul hátrányos helyzetbe. Az Általános Szerződési Feltételek mindenkori letölthető verziója elérhető a www.asgszerelveny.hu weboldalon.

2. Ajánlati kötöttség, a szerződés létrejötte
Az ASG Szerelvény Kft. a vevő, illetve megrendelő írásban adott megrendelése és kizárólag ennek írásban történt visszaigazolása alapján (a létrejött szerződésnek megfelelően) létesít saját árui adásvételére, szolgáltatásaira, illetve szállítására jogviszonyt. Ennek megfelelően az ASG Szerelvény Kft. a szóbeli megállapodásokat mind az ajánlatadásra, mind a megrendelésre vonatkozóan érvénytelennek tekinti.
Az ASG Szerelvény Kft. által adott cégszerűen aláírt szerződéstervezet, vagy ajánlat érvényességi ideje a keltétől számított 7 naptári nap. Megrendelő az ASG Szerelvény Kft. szerződés tervezetét, illetve ajánlatát semmilyen formában nem jogosult felhasználni.
Amennyiben megrendelő az ASG Szerelvény Kft. szerződés tervezetének vagy ajánlatának egyes részeit nem vagy az eredetitől eltérő tartalommal, vagy annak érvényességi idején túl fogadja el, azt az ASG Szerelvény Kft. új a megrendelő részéről eszközölt ajánlatnak tekinti. Az itt írt esetben a szerződés létrejöttnek tekintendő amennyiben az ASG Szerelvény Kft. a módosított tartalmat, illetve az érvényességi időn túli kézhezvételt elfogadja írásbeli nyilatkozatával.
Amennyiben szerződés megkötése vagy megrendelés és annak írásbeli visszaigazolása után olyan
tények jutnak az ASG Szerelvény Kft. tudomására, amelyek szerint a vevő ellen kényszertörlési vagy fizetésképtelenség miatt felszámolási vagy csődeljárási, illetőleg végelszámolási eljárás indul vagy egyébként is feltehető, hogy a megrendelő fizetésképtelen, az ASG Szerelvény Kft. jogosult az adásvételi szerződéstől, illetve a megrendelésben rögzítettek teljesítésétől teljes mértékben elállni. Ebben az esetben az ASG Szerelvény Kft. nem kötelezhető az elállás miatt kártérítésre a vevővel, illetve a megrendelővel szemben, valamint az ASG Szerelvény Kft. jogosult a tulajdonosi jogai érvényesítése mellett saját kárai megtérítése iránt igényt támasztani.
Az ASG Szerelvény Kft. mindenkori egységárai az általa visszaigazolt árakkal megegyezőek. Az árak az ajánlatban, illetve a megrendelés visszaigazolásában megjelölt szállítási paritásnak megfelelő átadással értendők. Az ASG Szerelvény Kft. árai ÁFA-t nem tartalmaznak, a számlázott tételeken az ÁFA tartalom minden esetben feltüntetésre kerül.
Az ASG Szerelvény Kft. ajánlatában, rendelés visszaigazolásban, illetve a vevővel megkötött szerződésben, egyedi szállítási megállapodásban meghatározott összegű kikészítési, csomagolási és szállítási költséget számíthat fel. Amennyiben egy szállítás a vevő hibájából vagy kérésére hiúsul meg, az ASG Szerelvény Kft. jogosult a meghiúsult szállítás során felmerült készletezési, csomagolási és szállítási költségeket az előbbiekben meghatározott értékben vevő felé felszámolni.

3. Az áru kiszállítása és átadása
A szerződés teljesítésére vonatkozóan az ASG Szerelvény Kft. által megadott időpontok és határidők előzetes becslésen alapulnak és így nem kötelezőek, kivéve, ha egyes esetekben a felek ettől eltérően nem állapodtak meg. Amennyiben a vevő pótlólagos, ill. kiegészítő megrendelést ad, úgy a szerződésszerű teljesítés határideje ennek megfelelően meghosszabbodhat.
Előre nem látható üzemi akadályok esetén, mint például: sztrájk / munkabeszüntetés, szakemberek betegsége miatti munkakiesés, a beszállítók szállítási és szolgáltatási késedelme, hatósági beavatkozás, ill. további vis major esetén, az ASG Szerelvény Kft. jogosult a kötelező jellegű teljesítési határidőket ezek időtartamával megfelelően meghosszabbítani.
Az ASG Szerelvény Kft. az általa visszaigazolt szállítási határidőket minden esetben törekszik betartani, azonban a vevő tudomásul veszi, hogy az esetleges szállítási késedelem nem képezheti a vevő részéről semmilyen követelés tárgyát. Az ASG Szerelvény Kft. egyéb eltérő kifejezett írásbeli megállapodás hiányában az elő- és részszállítás jogát fenntartja. Vis maior esetén az ASG Szerelvény Kft. jogosult a szerződés teljesítését egészben, vagy részben megtagadni anélkül, hogy emiatt a vevő kártérítési igényre jogosult lenne. Amennyiben a vevő átvételi késedelembe esik, illetve az áru átvételét jogalap nélkül megtagadja, úgy az ASG Szerelvény Kft. az emiatt előálló károk követelése mellett jogosult a szerződéstől elállni, és az árut máshol értékesíteni.
A szerződés teljesítésének helye az ASG Szerelvény Kft. cégnyilvántartásban nyilvántartott telephelye(i). A vevő kijelenti, hogy az árut a fuvarozótól minden esetben mennyiségi átvizsgálás után írásban elismerten veszi át, igazolva a szerződés teljesítését. Utólagosan jelzett mennyiségi eltérés nem zárja ki a vevő fizetési kötelezettségét.
Az áru kiszállítását az ASG Szerelvény Kft., amennyiben arról külön írásbeli megállapodás vagy szerződés nem rendelkezik, az általa megbízott szállítmányozó céggel vagy saját fuvareszközzel végzi. Az ASG Szerelvény Kft. Magyarország területén kívüli szállítást csak külön megállapodás és díjazás ellenében vállal.
Az áru Magyarország területén történő mozgatása díjmentes nettó 100.000,-Ft feletti megrendelés esetén.
Amennyiben az árut a Megrendelő – saját döntése alapján – saját fuvareszközével vagy általa megbízott fuvarozóval szállítja, szállíttatja el, ennek költségét és kockázatát maga viseli. Az áru az ASG Szerelvény Kft. részéről történő átadásával a mennyiségi és minőségi átvétel is megtörténik. A minőségvizsgálat helye: az áru átadásának helye. Mennyiségi reklamációt az átadás után az ASG Szerelvény Kft. nem fogad el.
Az ASG Szerelvény Kft. az általa szállított árukra vonatkozóan vevői igény esetén kereskedelmi megfelelőségi bizonylatot állít ki. A vevő kifejezett kérésére és költségére az ASG Szerelvény Kft. vállalja bizonyos termékek mellé gyártói műbizonylat beszerzését is. A vevő az erre vonatkozó igényét előre, az árajánlat kérésekor jelzi az ASG Szerelvény Kft. felé. Műbizonylat utólagos beszerzése nem lehetséges.
Az ASG Szerelvény Kft. a teljesítés időpontjáról vevőt értesíti. Amennyiben vevő az értesítési időpontot követő 3 munkanapon belül az átvételt megtagadja, lehetetlenné teszi az ASG Szerelvény Kft. napi 0.5%-os díj felszámítása ellenében azt tárolja továbbá a teljesítést számlázza.

4. Minőségi, illetve mennyiségi reklamációk, kárveszély viselése, jótállás
A vevő esetleges kifogásait az áruval kapcsolatos hiba észlelésétől számított 24 órán belül jelentheti be írásban az ASG Szerelvény Kft.-nél. Ennek elmulasztása az igényérvényesítési jog elvesztését eredményezi. A vevő az esetleges mennyiségi reklamációhoz csatolni köteles az áru átvételekor felvett, az áruhiányt rögzítő, a fuvarozóval együttesen aláírt jegyzőkönyvet, amely egyértelműen tanúsítja, hogy milyen áruhiányt állapítottak meg az áru átadásakor.
Minőségi reklamáció esetén a vevő köteles írásbeli bejelentésben a kifogásolt termék megnevezését, a kapcsolódó szállítólevél számát és az általa reklamált hibajelenséget megjelölni, illetve a minőségi reklamáció tárgyát képező terméket (több darab esetén valamennyi darabot) a minőségi reklamáció elbírálásának céljából az ASG Szerelvény Kft. rendelkezésére bocsájtani. Jótállási időn túl a vevőt terheli annak bizonyítása, hogy az általa állított hiányok és kifogások ténylegesen fennállnak.
A vevő köteles minden olyan intézkedés megtételére, amely a felmerülő károk enyhítésére, elkerülésére szolgál, avagy egy harmadik személlyel szembeni fellépéshez szükséges. Amennyiben a vevő szándékos vagy hanyag magatartása közvetlenül vagy közvetetten hozzájárul a minőségi probléma létrejöttéhez, úgy az ASG Szerelvény Kft. jogosult a reklamációt egészben vagy részben visszautasítani anélkül, hogy emiatt a vevő kártérítési igényre jogosult lenne.
Megalapozott minőségi kifogás esetén az ASG Szerelvény Kft. fenntartja a jogot, hogy vagy a hibát ingyenesen elhárítja, vagy a kiszállított árut ingyenesen kicseréli. A vevő a minőségi hiba közlésével egyidejűleg köteles bejelenteni szavatossági igényét a fentieknek megfelelően. Az ASG Szerelvény Kft. bármilyen, a megalapozott minőségi kifogásból eredő költséget is csak abban az esetben térít meg, ha arról a vevő még a költség felmerülése előtt tájékoztatja az ASG Szerelvény Kft.-t és az írásban megerősíti a költségek elfogadását.
A reklamáció bizonylatai az eladási számláktól külön kezelendőek. Az elfogadott költségek alapján kizárólag az ASG Szerelvény Kft. jogosult jóváíró számlát kiállítani a vevő részére. Ettől eltérni csak az adott ügyletre vonatkozóan, külön megállapodás esetén lehetséges.
A megrendelő kívánságára készült különleges árut az ASG Szerelvény Kft. nem veszi vissza, ez esetben a vevő szavatossági igénye csak a kijavításra vonatkozhat. Különleges árunak minősül minden olyan áru, melyet az ASG Szerelvény Kft. kiadott ajánlatában vagy a megrendelés visszaigazolásában annak minősít.
Amennyiben a felek külön megállapodása másképp nem rendelkezik az ASG Szerelvény Kft. által forgalmazott termékekre, összeépített berendezésekre a gyártó által megállapított garanciális idő az irányadó.
Amennyiben a megvásárolt termék, berendezés működtetéséhez szükséges pneumatikus és / vagy villamos erőátviteli és jelvezetékek bekötését vevő vagy annak alvállalkozója végzi, a jótállás csak az ASG Szerelvény Kft. által jóváhagyott bekötésekre vonatkozik. A nem szakszerű bekötés esetén a jótállás megszűnik.
A gépkönyv és mellékleteinek hányából – mely a vevő részére felróható – eredően bekövetkezett hibák és károsodások esetén az ASG Szerelvény Kft. garanciát nem vállal.

5. Vételár kiegyenlítése
Az ASG Szerelvény Kft. által kiállított számla ellenértékét a vevő készpénzfizetés esetén az áru
átvételekor azonnal kiegyenlíti, halasztott fizetés esetében átutalással a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül köteles kiegyenlíteni. Amennyiben a vevő fizetési késedelembe esik, úgy a Ptk. szerint érvényes mindenkori késedelmi kamatot köteles megfizetni.
A vevő tudomásul veszi és elfogadja, hogy fizetési késedelme vagy nemfizetése esetén az ASG Szerelvény Kft. a követelés érvényesítésére követeléskezelő cég szolgáltatásait veheti igénybe. Az adásvételi szerződés megkötésével a vevő egyben hozzájárul, hogy ebben az esetben az ASG Szerelvény Kft. a vevőnek a követelés érvényesítéséhez szükséges adatait a követeléskezelő cégnek átadja. A követelés érvényesítésének költségét, mint az ASG Szerelvény Kft.-nél felmerült kárt, minden esetben a vevő köteles megfizetni. A vevő ezen túlmenően teljes mértékben elfogad és fizet minden, a számla ellenértékének behajtásával kapcsolatban a követeléskezelő cégen kívüli költséget (mint pl.: ügyvédi díjak vagy bírósági illetékek.)
Amennyiben a késedelem mértéke eléri, illetve meghaladja a 30 napot, úgy az ASG Szerelvény Kft. jogosult a szerződéstől elállni, az esetlegesen fennmaradó részmennyiségek kiszállítását megtagadni és a 6. pontban rögzített tulajdonjoga alapján az áru visszavétele iránt intézkedni. Az ezzel kapcsolatban felmerülő károk megtérítése a vevő kötelessége.

6. Tulajdonjog fenntartása
Az ASG Szerelvény Kft. teljes mértékben fenntartja magának a leszállított áru tulajdonjogát az áru ellenértékének teljes kifizetéséig. A vevő köteles az áru harmadik fél részére történő beépítése vagy tovább értékesítése esetén a harmadik felet értesíteni, hogy az áru a mindaddig az ASG Szerelvény Kft. tulajdonában marad, amíg az áru ellenértéke teljes mértékben kiegyenlítésre nem kerül. A vevőt büntetőjogi felelősség is terheli az ASG Szerelvény Kft. tulajdonjogának esetleges megsértéséért. A tulajdonjog csak a szerződésben rögzített teljes ár tényleges megfizetésekor száll át a vevőre. Amennyiben az ASG Szerelvény Kft. fenntartott tulajdonjogát érvényesíteni kívánja, úgy a vevő köteles az árut minden külön eljárás mellőzésével haladéktalanul az ASG Szerelvény Kft. részére visszaszállítani. Amennyiben ez nem történik meg, az ASG Szerelvény Kft. jogosult az árut saját maga, a vevő költségén elszállítani. A vevő tudomásul veszi, hogy az elállási jog gyakorlása esetén az áru visszavételében az ASG Szerelvény Kft. igazolt képviselőit nem akadályozhatja, ezért tűrni köteles az áru visszavételével, illetve visszaszállításával kapcsolatos szükséges eljárást.

7. Kellékszavatosság
Vevő az ASG Szerelvény Kft. hibás teljesítése esetén kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Vevő – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vevő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az ASG Szerelvény Kft. számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az ASG Szerelvény Kft. költségére Vevő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Vevő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az ASG Szerelvény Kft. adott okot.
Vevő köteles a hibát annak felfedezésétől számított 24 órán belül közölni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni.
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vevő igazolja, hogy a terméket az ASG Szerelvény Kft. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vevő köteles bizonyítani, hogy a Vevő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

8. Termékfelelősség
Ingó dolog (termék) hibája esetén a Vevő – választása szerint – az előző pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Termékszavatossági igényként a vevő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét a vevő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Vevőnek kell bizonyítania. Az ASG Szerelvény Kft. felhívja Vevő figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

9. Titoktartás
Felek kölcsönös kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződéses kötelezettségeik teljesítése során és annak megszűnését követően a részükről vagy megbízásuk alapján eljáró személyek birtokába jutott minden információt szigorúan bizalmasan, üzleti titokként kezelnek, valamint azokat a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen módon nem hozzák nyilvánosságra, illetve harmadik személy tudomására, illetve másként nem használják fel.

10. ÁSZF és árak módosítása
Jelen ÁSZF-et, a termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás a honlapon történő közzétételt követően lép életbe, és csak az életbe lépést követő tranzakciókra érvényes.

11. Bírói illetékesség, alkalmazandó jog
Bármely vita eldöntésére, amely a jelen szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek alávetik magukat hatáskörtől függően a Tatai Járásbíróság (illetve a Tatabányai Törvényszék) illetékességének. Az ASG Szerelvény Kft. és a vevő között valamennyi jogviszonyra a magyar jog irányadó.

12. Általános rendelkezések
A vevő köteles haladéktalanul értesíteni az ASG Szerelvény Kft.-t a lakó-, ill. székhelyében, valamint a vállalkozásának jogi formájában és felelősségi viszonyaiban (pl. átalakulás) bekövetkezett minden változásról. Az ASG Szerelvény Kft. a vevő hozzájárulása nélkül is jogosult a szerződésből fakadó jogait és kötelezettségeit harmadik személyre átruházni ill. a szolgáltatás nyújtására alvállalkozót igénybe venni. Az ASG Szerelvény Kft. fenntartja a szellemi alkotásokhoz fűződő jogait és/vagy szerzői jogvédelem alapján őt megillető jogait az általa készített árajánlatokra, tervekre és egyéb más dokumentumokra vonatkozóan. Ezen dokumentumokat a vevő kizárólag az ASG Szerelvény Kft. előzetes hozzájárulása alapján teheti harmadik személy számára hozzáférhetővé.
A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az árajánlatok és megrendelések, a jelen Általános Szerződési Feltételek és az írásbeli megállapodás vagy szerződés tényét, feltételeit, valamint a jelen ÁSZF és írásbeli megállapodás vagy szerződés teljesítése során tudomásukra jutott üzleti titkot
bizalmasan kezelik, azt nem teszik hozzáférhetővé, illetve nem hozzák harmadik személy tudomására. Üzleti titoknak minősül a felek gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása valamelyik fél jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné. A jelen ÁSZF ill. az írásbeli megállapodás vagy szerződés alapján közölt, joghatállyal bíró értesítéseket írásba kell foglalni és a feleknek az írásbeli megállapodás vagy szerződés mellékletében rögzített elérhetőségére, az ott megjelölt személy(ek) kezéhez kell megküldeni átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen kézbesítés vagy tértivevényes ajánlott levél útján.
A vevő a fentiekre tekintettel is kifejezetten kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket elolvasta, a figyelemfelhívó tájékoztatást megértette, és az Általános Szerződési Feltételeket az ASG Szerelvény Kft.-vel létesített jogviszony tekintetében magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a mindenkor hatályos magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, valamint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

Kelt: Oroszlány, 2024. április 16.

Károlyi Zoltán
Ügyvezető